Harmadik Fejezet
Reggel Anyum ébresztett, miután a telefonomat háromszor szundira állítottam, és ha nem akartam elkésni, igazán fel kellene kelnem. Reggelit nem is kértem, egy falat sem fért belém. Mikor kiléptem az ajtón, azt vártam, hog Camille álljon ott, és egy hálóval arra a titokzatos helyre cipeljen, amiről álmodtam. Ez így nem lett igaz, de kis utcánknak a végén se jártam, amikor hirtelen felbukkant mögöttem.
- Szia! Hogy aludtál? - kérdezte. Mérgesen néztem rá. Igazán nem kellene így csinálnia, hiszen fél éjszaka birtokba vette az álmaimat, miatta aludtam olyan keveset...
- Aludtam már jobban is - húztam el a számat - hogyhogy te itt? - faggattam.
- Reggeli torna - húzta el a száját - egészséges életmód, tudod? - közelebb lépett hozzám. - Rose... - úgy nézett ki, mintha nagyon rossz lenne a lelkiismerete. Egyik kezével elkapta a kezemet, másik kezével kört rajzolt körénk. A következő pillanatban már egy sötét szobában voltunk. Meglepetten néztem körül.
- Mi a...? Hol? Tessék? - bámultam barátnőmre, aki még mindig kezemet szorongatta. - Azt hiszem, jársz nekem egy magyarázattal. Mi ez itt? - vontam kérdőre.
- Sajnálom, de úgysem jöttél volna velem, de valahogy ide kellett téged hoznunk. Amit az előbb csináltam, valójában szinte lehetetlen. De a Főasszony engedélyezte, hogy használjam ezt a bűbájt. Ez általában tiltott, hiszen mások is megláthatnak. Ez most...
- Ez most egy rendkívüli eset. - lépett hozzánk egy magas, karcsú nő. Egyszerű szabású, fekete ruha volt rajta, szőkésbarna haját konytba fogta. - Sajnálom, hogy ily módon kellett idehoznunk, de ez az ügy nem tűr elhalasztást. Köszöntöm a Főhadiszállásunkon! - halványan elmosolyodott. - Vanessa Főasszony vagyok, ennek az egésznek - mutatott körbe - a "vezetője". Menjünk az irodámba, ott elmagyarázok Önnek mindent. - Az "iroda" egy kényelmesen berendezett szoba volt, kandallóval és néhány fotellel. A Főasszony rájuk mutatott. - Üljön le. Mit kér reggelire? - mutatott egy asztalra, ahol megjelent egy gyönyörű teáskanna és egy nagy halom gőzölgő palacsinta. Camille azonnal rávetette magát, és egyik palacsintát a másik után gyűrte magába.
- Sajnálom. - emelte fel fejét - De régóta nem ettem semmit. Azzal voltam elfoglalva, hogy idehozzalak - nézett rám. - Gyere, egyél te is. Finom.
- Ha elhízok, a te hibád lesz. - sóhajtottam, és nyúltam az első palacsintáért. Közben rájöttem, hogy semmiféle töltelék nem volt az asztalon. Hogyan egyek kakaós palacsintát kakaó nélkül? Amint ezt végiggondoltam, a palacsintán megjelent egy barnás por. - Nane. Ezt... De hát... - dadogtam. Míg ezt kimondtam, a palacsinta feltekerte magát. - Jujj. - Többet igazán nem tudtam erre mondani. - Valaki legyen szíves elmagyarázni nekem, hogy mi folyik itt?
- Természetesen. De előbb egyen. - válaszolta a Főasszony. A palacsinta olyan finom volt, hogy egyre többet ettem. Az ötödik után abbahagytam a számolást. Mikor befejeztem, a Főasszonyra néztem.
- Nos, ettem. Kaphatnék egy magyarázatot? - egyre türelmetlenebb lettem. A Főasszony leült mellém.
- Ma éjszaka álmodott valamit?
- Igen. Erről a helyről álmodtam... egy burokról meg... rólam? - vittem fel a hangsúlyt.
- Azt ugyebár tudja, hogy örökbefogadták. De... lehetséges, hogy már közel kézezer éve él. Tudom, ez eléggé... furán hangzik. Tud valamit az igazi szüleiről?
- Nem - sütöttem le a szememet - kíváncsi voltam. Nem tudnak semmit az igazi szüleimről. - A Főasszony észrevette, hogy mennyire zavarban voltam, ezért félbeszakitott.
- Nos, ezt majd később kiderítjük. Hadd mondjam el önnek a mi történetünket. A Felkelőkét. - elképedtem. Felkelők? Na ne már! A végén kiderül, hogy valamilyen "mentsük meg a világot" sztoriba keveredtem bele, és én leszek a "megmentem a világot" emberke, akit minden gonosz kínoz és a végén hősként fognak ünnepelni. Azaz csak ebben az épületben, valószínüleg a világ többi részének fogalma sem lesz, hogy megmentettem őket. - A Felkelők, vagy akárhogy is szeretne nevezni bennünket, közel kétezer éve lázadtak fel a Másik Oldal ellen, vagy nevezthetjük őket csak simán Gonoszoknak is. Itt nincsenek olyan pontos nevek, azt mond, amit akar, amennyyiben a névből kiderül, hogy kire is gondol. - Egyre inkább olyan érzésem volt, hogy tényleg ilyen "megmentjük a világot"-ba keveredtem bele. Mért nem élhettem úgy, mint egy normális tizenéves? Ójaj, ez nagyon úgy hangzott mintha az egyik regényem főhőse mondta volna. - A Gonoszok az egész világot uralták, és kegyetlenek voltak. Ez nem egy olyan nyílt dolog volt, hogy "én most gonosz vagyok és te a szolgám és ha ellentmondasz meghalsz", nem, ez olyasmiféle volt, hogy a világon élő nagy uralkodók vagy maguk is Gonoszak voltak, vagy egy Gonosz hatalmába kerítette őket. Akkoriban nagyon sok nagyon kegyetlen ember uralkodott. Gondoljunk csak egynéhány római császárra. Az elődjeink és a Gonoszok elődjei egy családból származtak, és néha hatalomra kerültek olyanok, akiknek nem a vérontás és a kegyetlenség járt eszükben. Biztosan tanultak Augustusról. Ő is közülünk való volt. Egy napon megelégeltük, hogy mit művelnek a Gonoszok a világgal, így fellázadtunk ellenük. Az első csatát megnyertük, így sikerült elválasztanunk az ő birodalmukat a mi világunktól. A Másik Oldalon be vannak zárva, de megpróbálják áttörni a burkot ami véd minket tőlük. A haraguk az évek során felgyülemlett, és ha áttörnék a burkot... nem tudom mi történne akkor. A vadászaiknak néha sikerül átjutniuk bizonyos helyeken a burkon, olyankor tűnnek el nyomtalanul az emberek. - Hát, mit mondtam? Meg kell menteni a világot. Nem tudtam, hogy örüljek-e annak, hogy igazam volt, vagy inkább legyek... elborzadva. Igen, azt hiszem, ez jó szó rá. El voltam borzadva. Kérdőn néztem körül.
- Értem. De... mi közöm van ehhez?
- Nos, amennyiben a feltételezésünk helyes, akkor Ön...
- Neked kell helyreálítanod az egyensúlyt. Ha ez nem történik meg, a világon Ők fognak uralkodni. És az nem lesz nagyon jó, ezt elhiheted nekem. Én foglak kiképezni. Ha gyorsan fogod fel a dolgokat, úgy ma délután végzünk vele. Ha nem, holnap. - mondta Camille.
- Ez a kiképzés általában meddig tart? - kérdeztem.
- Ha valakinek gyors a felfogóképessége, fél év. Ha nem, egy. - felelte Camille szárazon.
- És én egy nap alatt...? Na ne már. - azért erre nem számítottam. Egy napba bele kellett sűrítenem egy fél évnyi... na mindegy... nem csodálkoztam már lassan semmin. - Mikor kezdjük? - kérdeztem.
- Már rég elkezdtük. - mosolygott Camille. - Nemám, most szerintem kezdjük azzal, hogy... mit szeretnél először? Vívni, lőni, harcolni?
- Hú. Hát nem is tudom... Kezdjük a legrosszabbal... a harccal. - Camille felpattant és kihúzott az ajtón.
- Gyere, megmutatom neked kedvenceimet. A sportberendezéseket. - Végigmentünk a folyosón és le az alagsorba. Camille kinyitotta a jobbra és balra lévő ajtókat. Jobbra egy lövőpálya nyílt, vastag, párnázott falakkal és ajtóval, balra pedig egy nagy terem, telis-tele vastag gumimatracokkal. Camie a hosszú folyosó végén lévő öltözőbe kísért be, ahol mindjárt mutatta is, hogy melyik az én szekrényem. Csodálkozva nyitottam ki, és láttam, hogy volt benne vívóruha, -tőr, -maszk és mindenféle ami a víváshoz valamint különféle küzdősportokhoz kellett. Kivettem egy fürdőköpenyszerű valamit.
- Gondolom, ez fog kelleni a... harchoz. Vagy nevezzük karaténak? Fúúú vagy Kung-fu? Mint az a panda... - barátnőm elmosolyodott. - Igen, ez kell. Öltözz át, tíz perc múlva találkozunk a Gumimatracban. - milyen neveket tudtak kitalálni... de kevesebb mint tíz perc múlva már a matracokon álltam és bemelegítettem. A harcot legszívesebben teljes egészében kihagytam volna. Hát, nagyrész jól csináltam, Camie szerint "ha valaki megtámad jó esélyed van arra, hogy élve és minden testrészeddel együtt, az ellenfeled pedig... nem kifejezetten ilyen jó állapotban kerüljön ki a harcból. Harc után vívni kezdtünk. Az is elég jól ment. Mármint... amennyire két órán belül meg lehet tanulni vívni... néhányszor ki tudtam védeni, néhányszor eltaláltam... nem történt semmi említenivaló.
A lövészet viszont érdekelt... de legfőképpen az, hogy az ilyen szervezetek, amik eléggé... középkorinak tűnnek, hogyan kerülnek fegyverek közelébe. Mikor ezt megkérdeztem Camillétől, elmagyarázta.
- Valójában igen, egy kicsit lemaradtunk. De a Gonoszok midjárt a puska megjelenésekor beszereztek jó párat, így, ha nem akarunk nagyon hátrányba kerülni, nekünk is kell. Vannak például Holland & Holland vadászpuskáink, Glockjaink... de ezek el vannak zárva, csak a Főasszony és Natalia Úrhölgy együttes kódjával lehet kinyitni a széfeket, mivel eléggé veszélyes lenne, ha csak úgy valahol lennének, ahol mindenki hozzá tud férni. Gyakorláshoz nem használunk rendes puskaporos fegyvereket... csak ezeket a kis vasgolyócskákat, biztosan ismered. - bólintottam. Nyolcadikban egyszer elmentem lőni, az alapokkal tisztában voltam... nagyjából. - Kezdjünk valami egyszerűbbel... - Egy idő múlva Camille mágneses kártyájával - amit eddig nem vettem észre - kinyitotta a szertárt, és kihozott egy pisztolyt.
- Úgy látom, puskával elég jól tudsz bánni. - felemelt két lőlapot. Az egyik nagyon az elejéről származott, a másikon épp az előbb lőttem a huszadik lyukat. Előbbin a lövések nagy része ötös-hatos , későbbin néhány kivételével mindegyik nyolcas, kilences, de tízes is akadt. Én is elégedett voltam eredményemmel. Mikor pisztollyal is szétlőttem néhány lőlapot, Camie azt mondta, hogy szerinte a kiképzésnek vége. Mindent megtanultam amit ilyen rövid idő alatt amit meg lehetett tanulni. Felmentünk a második emeletre, a Főasszony irodájába.
- Főasszony, kérem, hazamehetünk? - kérdezte Camie. Látszott rajta, hogy fáradt. A Főasszony bólintott.
- Menjenek. Majd szólok Önöknek, hogy mikor jöjjenek vissza a Központba. - felém fordult. - Ugy megérti, hogy senkinek nem beszélhet erről. - bólintottam. Ezt senki nem hinné el... és amúgy sem mondanám el senkinek. Camie megfogta a kezemet és kört rajzolt körénk, mint már reggel. Egy pillanattal később az utcánkban álltunk.
- Holnap szombat van. Kilenckor átjöhetek? A kiképzésednek a harcos része úgy-ahogy lezárult.
- Vagyis: ilyen rövid idő alatt nem tudsz többet megtanítani, mivel ez a kiképzés normális esetben egy fél évig tart - mosolyogtam szárazon - de folytasd. Camille elmosolyodott.
- A varázslatos részt még meg kell mutatnom. Amint betöltöd a tizenhatot, vagyis holnap, a varázserőd aktiválódni fog. Szóval, kilenckor? - bólintottam.
- De most kérlek, hagyjál aludni. Múlt éjjel se tudtam aludni... nem is tudom mi miatt. - bementem a házunkba. Rájöttem, hogy éhen halok, ezért bementem a konyhába, és melegítettem magamnak az ebédből. Lasagne. Nyami. Az órára nézve megdöbbentem. még csak fél három volt. Miközben magamba tömtem a lasagnét, megcsörrent a telefonom."Nézz rá egyszer az e-mailjeidre. A mai házikat és az órai anyagot elküldtem. Nem lenne jó ha bárki megtudná, hogy nem voltál suliban. Az osztályban mindenki úgy tudja, hogy ott voltál. Ne foglalkozz vele, hogy hogy. Csak tanuld meg az anyagot. Holnap kilenckor jövök. C." Gyorsan lehoztam a laptopomat, és megnéztem a postafiókomat. Tényleg, megkaptam az egész napi anyagot. Azért volt egy jó oldala is ennek az egésznek. Mivel nem volt más dolgom, tanultam. Este lefeküdtem aludni, csodák csodájára nem álmodtam semmit. Legalábbis nem emlékeztem rá.
